1. rész-Avagy prológus

"Távolodom. Lassan, de biztosan távolodom. Ahogyan a tengerész az átkeléskor látja eltűnni a partot, amelyről indult, ugyanúgy érzem, mint mosódik el a múltam. Még ég bennem a régi életem, de mindinkább az emlékek hamujába roskad."
Csenge

Ezt az egészet még nem tudom felfogni. Én nem állok készen erre. Anya kórházba, apa meghalt tavaly és én a nővéremmel maradtam ebben a kicsi faluban. De ő költözni akar. Reggel könnyes szemmel keltem fel. Ani már kész volt és indulásra készen állt. Utolsó napunk lesz itt és úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk anyut a kórházban és aput a temetőben.
-Csenge! Kész vagy már?-hallottam nővérem hangját.
-Igen.-nyitottam ki az ajtómat. Kezében négy csokor virág helyezkedett el. Gyönyörű barna szeme kisírt volt. Mint minden nap most is a szokásos szürke szettet vette fel, de még így is én csak elbújhattam mögötte. Büszke voltam, hogy ilyen gyönyörű nővérem lehet mint ő. Én meg a szokásos színes öltözetet választottam, de nem értem fel Ani szépségével.
-Remek. Akkor induljunk.-gyönyörű hangja csilingelt, de tudtam, hogy fáj neki, hogy így kell látnia engem. Elindultunk gyalog, mert elég kicsi ez a falu. Hamar odaértünk a kórházba. Anya inflúzióra volt kötve. Az orvosok szerint kevés az esély, hogy túl éli.
~Gyönyörű napsütéses szombat volt. Mint minden nap akkor is anyu ágyba hozta a reggelit. Utána elmentünk vásárolgatni. Nővéremnek új szürke szetteket vettünk nekem meg szoknyákat és felsőket. Anya szerette volna, hogy az legyen életem legjobb születésnapja. Éppen egy kirakat előtt sétáltunk el amikor megláttam egy gyönyörű nyakéket. Anya egyből megvette nekem és még Ani is kapott egy ugyanolyat. Át mentünk a zebrán, de egy hülye autós nem lasított. Minket anya félrelökött őt meg elütötte az autó. Szerencsére az autós börtönbe került. 3 évet kapott. Anyát sürgősen kórházba szállíttattuk.~
A négy csokorból kettőt a kis asztalra helyeztünk. Találtunk ott csokit amit megettünk. Anya aludt, Ani meg kiment a mosdóba.
-Kérlek anya ne menj el...-kérleltem haldokló anyámat. Ekkor halk sípolást hallottam.-Anya kérlek ne hagyj itt.-kérleltem, de tudtam, hogy már nem hallja.

Anikó

Mikor visszaértem a mosdóból húgom keservesen sírt. Ránéztem az orvosokra akik vigasztalni próbálták. Ránéztem anyára. Ránéztem a kijelzőre ami anya életjeleit mutatták. Anyában nincs élet. Meghalt. Szememben könnyek gyűltek, de nem sírhattam. Most nem. Erősnek kell mutatkoznom húgom előtt. Az aznapi temetőlátogatást inkább hanyagoltuk. Én húgomat próbáltam nyugtatni több-kevesebb sikerrel. Végül a kanapén aludtunk el egymás ölében.